Kids Fest Paprikajancsi kalandjaival és MeseHetes koncerttel Nagyváradon

Mesebeli lények, udvari bolondok, lebegő szobrok, játék katonák, bűvészek és bohócok, rengeteg program és sok-sok finomság – felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt varázslatos hétvégét ígér a június1-3 között megrendezésre kerülő Kids Fest. A gyereknapi, várbéli rendezvényre a Szigligeti Színház Lilliput Társulata Paprikajancsival érkezik, a csíkszeredai MeseHetes zenekar pedig rajzfilmzenékkel várja a gyerekeket, anyukákat, apukákat és nagyszülőket.

Tovább olvasom »

Hortobágyi természetvédelmi önkéntes tábor – romániai fiataloknak is

A hortobágyi természetvédelmi önkéntes tábor olyan jelentkezőket ? elsősorban fiatalokat ? vár, akik elkötelezettek a természetvédelem és a fenntarthatóság ügye iránt és szívesen vállalnak önkéntes tevékenységet ennek érdekében. A táborok megvalósítását az Európai Unió Románia-Magyarország Határ Menti Együttműködési Program 2014-2020, valamint Magyarország Kormánya támogatja.

Tovább olvasom »

25 éves a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, az ünnepi szentmisén részt vesz Böcskei László nagyváradi megyés püspök is

Szent II. János Pál pápa 25 évvel ezelőtt, 1993. május 30-án kelt ?Hungarorum gens? kezdetű bullájával megváltoztatta a magyar katolikus egyház szervezeti felépítését és megalapította a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét. Az egyházmegye megalapításának 25. évfordulóját Debrecenben egy hetes ünnepségsorozattal ünneplik, melynek záró szentmiséjét június 2-án, szombaton tartják. Az Erdő Péter bíboros által celebrált szentmisén részt vesz Böcskei László nagyváradi megyés püspök is.

Tovább olvasom »

Közel kétszázan dolgoztak együtt egy különleges táncszínházi produkció létrejöttén

Ma, négy Bihar megyei település után, Nagyváradon is bemutatják a Hídavatás című ifjúsági előadást, melyben a Nagyvárad Táncegyüttes művészei, vállalkozó kedvű fiatalokkal közösen a néptánc, a népzene és a népi játékok felhasználásával tesznek kísérletet arra, hogy színpadra álmodják Arany János balladáinak hangulatát.

Tovább olvasom »

Viharos vasárnap Debrecenben

Felhőszakadás és jégeső csapott Debrecenre vasárnap délután, a zivatarfelhőkből rövid idő alatt 20 mm eső zúdult le. Az utcákon sok helyen hömpölygött a víz, a DVSC-Puskás Akadémia mérkőzést egy órával későbbre kellett halasztani. Esőből nem csak Debrecennek jutott, a kelet-magyarországi országrészben több helyen csapott le zivatar, és jégesőt jelentettek többek közt Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény és Tiszacsege környékéről is. Az OMSZ a várható heves zivatarok és felhőszakadás miatt mára is sárga figyelmeztetést adott ki.

Tovább olvasom »

Hatalmas érdeklődés övezi a MODEM júniusban nyíló Impressziók kiállítását

A rendkívüli előzetes érdeklődésre és a biztonsági előírásokra tekintettel a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ bejelentette: az Impressziók című kiállítás június 18-i megnyitóján való részvételt regisztrációhoz kell kötniük. Az intézmény idei kiemelt tárlata több mint egy évszázad művészetén vezeti végig a látogatókat, bemutatva a korszak legkiemelkedőbb alkotóit a preraffaelitáktól a posztimpresszionistákig, Monet-tól Van Goghig, Matisse-tól Andy Warholig.

Tovább olvasom »