Rajtol az X-Man Románia nemzetközi triatlon bajnokság Nagyváradon

Június 2-án, szombaton Nagyváradon ismét megrendezik az X-Man Románia Nemzetközi és Országos Hosszútávú Triatlon Bajnokságot. A megmérettetésen, amelyet a nemzetközi szabályoknak megfelelően szerveznek, több mint 300 hazai és külföldi versenyző vesz részt, az őket segítő szervezők és önkéntesek száma meghaladja a 130 főt.

Tovább olvasom »

Júliusban nem csak a lovak vágtatásától dübörög majd a puszta – jön az 52. Hortobágyi Lovasnapok

A Hortobágyi Lovasnapok Magyarország egyik legnagyobb, országhatárokon átívelő ismertségű lovas rendezvénye, melyet idén, július 6-a és 8-a között, immár 52. alkalommal rendeznek meg. A Mátai Ménesben, és a kilenclyukú híd térségében megtartott események tavaly több mint húszezer látogatót vonzottak az 1999 óta a Világörökség részét képező hortobágyi pusztába. A szervezők bíznak abban, hogy idén ? a hagyománytisztelő, ugyanakkor bővülő programkínálattal ? még több ember érdeklődését sikerül felkelteni a magyar lovas hagyományok iránt.

Tovább olvasom »

A csapatok bemutatkozásával megkezdődött a Bihar Kerékpáros Körverseny

A versenyző csapatok csütörtök esti bemutatkozásával vette kezdetét Nagyváradon az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Bihar Kerékpáros Körverseny. A június 1-3. között zajló megmérettetést, amelynek idén is nemzetközi mezőnye lesz, újdonságként ebben az évben, élőben követhetjük majd az esemény Facebook oldalán és YouTube csatornáján is.

Tovább olvasom »

Új autópálya-szakasz épülhet a román határig uniós finanszírozásból

Az unió kohéziós alapjából 265 millió eurót fordíthat Magyarország a Budapesttől a román határig tartó M4-es autópálya új szakaszának kiépítésére – közölte az Európai Bizottság csütörtökön. A támogatás a Berettyóújfalu és Nagykereki közötti autópálya utolsó hiányzó szakaszának kiépítésére irányul. Ha elkészül, kevesebb mint 2 óra 40 perc alatt lehet majd eljutni Budapesttől a román határig.

Tovább olvasom »

Nyolc ország több mint száz versenyzője küzdött a győzelemért a XXX. Félix-kupa Nemzetközi Sakkversenyen

A Bihar megyei Félix-fürdőn tartották meg Románia egyik legrangosabb sakkversenyét, a Félix-Kupát, amelyen 8 ország 103 versenyzője vett részt, köztük 4 nemzetközi nagymester és 11 nemzetközi vagy FIDE mester. A legjobb női versenyző a magyarországi Terbe Julianna nemzetközi mester lett. A verseny főbírója dr. Fleisz János, nagyváradi nemzetközi  versenybíró volt. 

Tovább olvasom »

Medgyaszay István építőművész munkásságáról szóló vándorkiállítás érkezik Nagyváradra

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata 2017 szeptemberében konferenciával és kiállítással emlékezett meg Medgyaszay István építőművész munkásságáról, születésének 140. évfordulója alkalmából. A 2018-ban is folytatódó programsorozat keretein belül a kiállítás határon túli és külföldi helyszíneken is bemutatásra kerül. A vándorkiállításnak most a  Partiumi Keresztény Egyetem ad otthont.

Tovább olvasom »