[bsa_pro_ad_space id=18]

Közel nyolcezren látogattak el a Debreceni Utazási Vásárra

Több mint száz kiállító várta a látogatókat ezen a hétvégén a Kölcsey Központban megrendezett XXIX. Debreceni Utazási Vásáron és kísérő rendezvényein, a VII. Natural Expon és a ?Helyi ízek, helyi értékek? vásárán. A rendezvényen Nagyvárad és Bihar megye turisztikai kínálatával is megismerkedhettek az utazni vágyók.  

Tovább olvasom »

Papp László, Debrecen polgármestere volt a fővédnöke a nagyváradi Katolikus Jótékonysági Bálnak

Idén hetedik alkalommal rendezték meg Nagyváradon a Katolikus Jótékonysági Bált, melynek fővédnökségét Papp László, Debrecen polgármestere vállalta el, aki személyesen vett részt az eseményen. A rendezvényen felléptek a Nagyváradon is népszerű Debreceni Hajdú Táncegyüttes tagjai, és a bálozók közül is többen a testvérvárosból érkeztek.

Tovább olvasom »

A szabadság fővárosának szomszédságában ?7. rész

?Debrecen ? a szabadság fővárosa? címmel, fél éven át tartó rendezvénysorozat emlékezik Debrecenben arra, hogy 1849. január elsejétől június elejéig a cívisváros volt a nemzet fővárosa. Hírportálunk Dr. Fleisz János, nagyváradi történész, egyetemi tanár ?Kossuth és Nagyvárad? című tanulmányából szerkesztett sorozattal idézi fel a ?másik főváros? szomszédságában történt eseményeket.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=19]

Debrecenben járt Ciprus nagykövete

Pénteken bemutatkozó látogatáson fogadta a ciprusi nagykövetség ügyvivőjét, Panayiotis Papadopoulos-t Széles Diána, Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere. A hivatalos látogatás egyik oka, hogy március végétől menetrend szerinti járat indul a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről a ciprusi Larnakába, a ma megnyílt  XXIX. Debreceni Utazási Vásár idei díszvendége is Ciprus.

Tovább olvasom »

A Tarom-remény is elszállt a nagyváradi repülőtérről

A Tarom légitársaság értesítésére hivatkozva, a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér sajtóközleményben hozta nyilvánosságra, hogy nem indulnak el a márciusi 25-étől meghirdetett barcelonai és milánói járatok. Miközben az új utas terminál építésének négy és félmillió eurós beruházása javában zajlik, már egyetlen nemzetközi járat sem indul Nagyváradról.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=20]

Pápalátogatás: március 1-től nyitják meg az online regisztrációs felületet

Mivel nemcsak a gyulafehérvári, szatmári, nagyváradi és temesvári egyházmegyékből, hanem az egész Kárpát-medencéből érkező zarándokokkal számolnak, március 1-től megnyitják azt az online regisztrációs felületet, ahol a pápa csíksomlyói látogatására érkezők regisztrálhatnak. Minderről sajtótájékoztatón számoltak be a szentatya csíksomlyói látogatását előkészítő bizottság sajtófelelősei Kolozsváron, február 27-én. Az eseményen Oláh Zoltán, Bodó Márta és Veres Stelian mellett jelen volt Böcskei László nagyváradi megyés püspök is.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=21]