Turizmus: Debrecen új fejlesztésekkel készül a nyitásra

Hamarosan új Tourinform-iroda várja majd a városba érkező látogatókat a Régi Városháza épületében; Szabó Magda meseregénye inspirálta tematikus játszóparkká alakul az Ötholdas Pagony játszótér; új elemekkel bővül a Vidámpark; megújul, s új attrakciókkal is gazdagodik az Aquaticum mediterrán élményfürdő; és megújul a kerekestelepi fürdő is, melynek középpontjában az itteni termálvíz értékeinek felhasználása, a wellness- és a gyógyturizmus áll majd mind a debreceniek, mind az ide látogatók egészsége érdekében. Minderről Széles Diána alpolgármester számolt be Debrecen 2021-es költségvetés-tervezetének a turisztikához kapcsolódó feladatokat érintő vonatkozásait is ismertető sajtótájékoztatóján.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=18]

Műemlékké nyilvánították a nagyváradi Sonnenfeld Palotát

Hivatalos védettséget kapott február 17-től Nagyvárad szecessziós épülete, a Sonnenfeld Palota, miután megjelent az ingatlan B-kategóriás bejegyzéséről szóló határozat a Hivatalos Közlönyben. Nagyvárad belvárosában az 1911 és 1913 között Spiegel Frigyes tervei alapján épült Sonnenfeld-ingatlan 2018 decemberében került az Iskola Alapítvány tulajdonába. Az Alapítvány tervei szerint egy önálló, a teljes közösséget összefogó, egységes kulturális civil teret hoznának létre, amelyben a már ott működő Szigligeti Színház és a hozzá tartozó intézmények mellett könyvtár, előadótermek, kiállítótér, pedagógusi és kulturális egyesületi irodák kapnak helyet.

Tovább olvasom »

Koszorúzás és emléktábla avatás a kommunizmus áldozatainak emléknapján

A Magyar Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, annak emlékére, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az 1 millió főt. Rájuk emlékeznek Nagyváradon.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=19]

Vándorbölcső programot indít a Szent László Egyesület és az Érmelléki Gazdák Egyesülete

Két vándorbölcső indul útnak Bihar megyében a nagyváradi Szent László Egyesület és az Érmelléki Gazdák Egyesülete kezdeményezésére, a cél, hogy ösztönzést és segítséget nyújtson a mostani nehéz időkben is gyermeket vállaló pároknak, akik számára fontos hagyományaink, népi kultúránk tisztelete és szokásaink megőrzése.

Tovább olvasom »

Imára hívja a járvány áldozatainak családjait Böcskei László megyés püspök

2021. február 27-én, szombaton 18 órakor a nagyváradi székesegyházban bemutatott szentmisén azokért imádkoznak, akik a koronavírus-járvány áldozataivá váltak. “Szeretnénk együtt imádkozni azokkal a gyászoló családokkal, akiknek fájdalmát a járványügyi előírások is tetézték, hisz nem adhatták meg a végtisztességet elhunytjaiknak” – áll Böcskei László megyés püspök meghívó levelében, amelyet Nagyvárad gyászoló családjainak címzett.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=20]

Jól halad a nagyváradi városháza teljes felújítása

2019 ősze óta zajlik a nagyváradi városháza felújítása. A külső munkálatoknak mintegy nyolcvan, a belső munkálatoknak pedig negyven százalékát végezték el eddig. Az eklektikus stílusú épületegyüttest, melyet egykor ifj. Rimanóczy Kálmán tervezett, Pafka Ernő, nagyváradi építész tervei alapján, az eredeti építészeti terveknek megfelelően állítják helyre. (GALÉRIA)

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=21]