[bsa_pro_ad_space id=18]

Magyar Ház létesül Nagyváradon, a Sonnenfeld-palotában

Régi vágya teljesülhet a Bihar megyei magyar közösségnek, úgy tűnik, végre a megyeközpontban, Nagyváradon is lesz Magyar Ház. Az RMDSZ Elnöki Hivatalának tájékoztatója szerint, az Iskola Alapítvány, Magyar Ház működtetésére, megvásárolta Nagyvárad belvárosában a Sonnenfeld-palotát. A 2,5 milliárd forint magyar állami támogatással megvalósuló projekt a helyi magyar kulturális szervezetek működéséhez szükséges stabilitást kívánja biztosítani.

Tovább olvasom »

Nagyvárad is osztozik 2021-ben az Európa Kulturális Fővárosa címen

Mint ismeretes, 2021-ben Temesvár lesz Európa Kulturális Fővárosa. A négy nyugat-romániai nagyváros részvételével megalakult Nyugati Szövetség idei első munkaülésén azonban elhatározták, hogy Nagyvárad, Arad és Kolozsvár is részt vesz a kulturális főváros projektben, és belép a projektet lebonyolító TM2021 Egyesületbe.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=19]

Szili Katalin volt a díszvendége a Nagyváradon megrendezett hagyományos újévköszöntő ünnepségnek

Tőkés László püspöksége idején a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által meghonosított hagyomány jegyében, idén is megrendezték Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében az újévköszöntő ünnepélyt. Tőkés László Európai Parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke védnöksége alatt zajlott rendezvény díszvendége Szili Katalin, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt elnöke, autonómiaügyi miniszterelnöki megbízott volt.

Tovább olvasom »

Szilágyi Loránd, a Bihoreanul fotósa vitte el a Bihari Fotóriporterek Kupáját – a Hajdú-bihari Napló fotósait is díjazták

Az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület ebben az évben is meghirdette bihari fotóriporterek számára kiírt pályázatát, melyre ez alkalommal tizenegy Bihar és Hajdú-Bihar megyei online és nyomtatott médium munkatársai küldték be, tíz képből álló kollekcióikat. A Bihari Fotóriporterek Kupáját ezúttal Szilágyi Loránd, a Bihoreanul napilap fotósa nyerte el. A zsűri hat plakettet is kiosztott, a díjazottak között volt a Hajdú-bihari Napló két fotóriportere, Kovács Péter és Matey István is. Az alkotásokat először Nagyváradon nézhetik meg az érdeklődők, a képekből készült kiállítás nyáron pedig Debrecenben lesz látható.

Tovább olvasom »

Együtt maradhat Debrecenben a Munkácsy-trilógia. A magyar kormány megvásárolta a Golgotát

A magyar kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét Pákh Imre műgyűjtőtől. Így most már a Munkácsy-trilógia mindhárom darabja magyar állami tulajdonban van, a műalkotásokat pedig hosszú távon is Debrecenben helyezik el. Papp László, Debrecen polgármestere azt ígéri, a város jó gazdája lesz a képnek.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=20]

Embert próbáló téli huszárportya Szentjobb környékén ? Hajdú-Biharból, Biharból és Erdélyből is voltak résztvevők

Idén immár tizenkettedik alkalommal tartották meg Bihar megyében a hagyományos év eleji Szentjobbi huszárportyát a Szentjobb?Nagykágya?Csokaly?Hegyközszentmiklós?Szentjobb útvonalon. Az eseményre, melynek házigazdája a helyi Huszár Hagyományőrző Egyesület, ebben az évben is eljöttek a partiumi, erdélyi és magyarországi huszárhagyományőrzők. Az embert próbáló, kemény hidegben portyázók között természetesen ott voltak a Hajdú-Bihar megyei huszárok is, akik másnap Szentjobbról egyenesen Debrecenbe vonultak be. Kalandos útjukról Szoboszlai Endre, debreceni huszárkapitány írt – három remek anekdotával fűszerezett – élménybeszámolót.

Tovább olvasom »

Térjáték és kiállítás nyitotta meg a ?Debrecen ? a szabadság fővárosa? elnevezésű rendezvénysorozatot

?Debrecen ? a szabadság fővárosa? címmel indult útjára a hétvégén Debrecenben az a fél éven át tartó rendezvénysorozat, amely arra emlékezik, hogy 170 évvel ezelőtt, 1849-ben fél éven át a város volt a nemzet fővárosa. Az események első programjaként, vasárnap délelőtt nagyszabású térjátékkal emlékeztek meg Kossuth Lajos és a Szent Korona Debrecenbe érkezéséről. Délután pedig a Déri Múzeumban ünnepélyes keretek között megnyitották azt az időszaki kiállítást, melynek különlegessége a Szent Korona hiteles, nemes másolata és Kossuth Lajos 1849. január 6-án kiadott debreceni kiáltványának eredeti példánya is.

Tovább olvasom »

Megérinteni az emberek lelkét nem csupán a templomban lehet, hanem akár egy óriáskeréken is!

“Lenne kedved néhány kört menni a debreceni Főtéren lévő óriáskeréken egy pap, vagy lelkész társaságában? Kérdezheted őt vallásról, de bármi másról is. Sőt, utána egy forralt bort is megihattok a hüttében. Jól hangzik, ugye?” Ezekkel a gondolatokkal hirdette meg Veres János református lelkész ötlete nyomán különleges eseményét a “Szólj be a papnak Egyesület” és a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. A karácsonyi ünnepkör zárásaként, a Vízkeresztet megelőző napon, január 5-én ennek szellemében telt meg Istent kereső emberekkel a 45 méter magas debreceni óriáskerék 36 gondolája.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=21]