[bsa_pro_ad_space id=18]

Nagyváradon folytatódott, Bihardiószegen folytatódik a Virágkarnevál

Az idén 13. alkalommal, Nagyváradon folytatódott a Debreceni Virágkarnevál. A nézelődők tapsától kísérve vonult az öt virágkocsi és a színpompás karneváli menet a város főterére, ahol a nagyváradiak ezrei csodálták meg a kompozíciókat, miközben az est fénypontjára, a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjére várakoztak. Ma Bihardiószegen vonulnak fel a virágkocsik, ahol koncertekkel zárul a rendezvénysorozat. (VIDEÓVAL)

Tovább olvasom »

Egy élményfesztivál, ahová nem csak a lecsóért járunk

Amikor hét évvel ezelőtt kitalálták az Esztári Lecsófesztivált, a szervezők egy dologban biztosak voltak: nem akarnak több falunapot! Az azóta eltelt időszakban tartották magukat elveikhez, így lett mára a rendezvény a térség legkülönlegesebb, leginnovatívabb élményfesztiválja. Egy hely, ahol az 1450 lakos közel egyötöde részt vesz a programszervezésben, és a szó szoros és tágabb értelmében is megnyitja otthona kapuját a látogatók előtt.

Tovább olvasom »

Ara papagájokkal gyarapodott a Debreceni Állatkert, a legkisebb ma repült ki a biztonságos odúból

Nagy érdeklődéssel fogadta újságíró látogatóit az a zöldszárnyú ara papagáj, amelyik május elején látta meg a napvilágot a Debreceni Állatkertben, és a mai nap repült ki az odúból, ahol eddig szülei gondozták. Bár nemét még nem állapították meg, így nevet sem adtak neki, a színpompás madárral már ebben a szezonban megismerkedhetnek azok, akik ellátogatnak az intézménybe.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=19]

Szent László Családi Napot tartanak a Püspöki Palota Kertjében

Szent László, új források fakasztója  a témája a Szent László Családi Napnak, amelyet a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, a Szent László Római Katolikus Líceum és a Szigligeti Színház közreműködésével szervez meg szeptember 1-jén, a Püspöki Palota kertjében. Az előző évekhez hasonlóan az idei, immár ötödik rendezvényen kézműves foglalkozások, mesejáték, táncház és sok meglepetés várja a családokat.

Tovább olvasom »

Tapasztalatot gyűjtött a cseh jégen, jövő héten Debrecenben lép pályára a DEAC jégkorongcsapata

Hatodik helyen végzett az előszezon első felkészülési tornáján a DEAC jégkorongcsapata. A formálódó Erste Liga-újonc a csehországi Ostravában lépett jégre a Torax Kupán egy cseh és egy lengyel csapat, valamint a szlovák U20-as válogatott ellen. Bár a debreceni legénység mindhárom találkozóján alulmaradt, a felkészülést így is kiválóan szolgálta a torna.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=20]

Húszezer ember Magyarország legnagyobb arénashowján – teltházas volt az idei Karnevál éj

A Debreceni Virágkarnevál töretlen népszerűsége nemcsak a délelőtti karneváli menetnél, hanem a Karneváléjen is jól látható volt, ugyanis teltházas stadion előtt rendezte meg a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. augusztus 20-án közkedvelt arénashow műsorát. A Nagyerdei Stadionban 20 ezer néző előtt az Euróvíziós Dalfesztivál egyik győztese, Alexander Rybak fehérorosz származású norvég hegedűművész és a DAL közkedvelt sztárjai léptek fel.  A hagyományoknak megfelelően idén is itt adták át a legszebb virágkocsinak és a legjobb művészeti csoportnak járó díjat. 

Tovább olvasom »

Népi forgatag és Debrecen tortája a Nyitott ablak Európára rendezvényen

Népi forgataggal indult augusztus 19-én, vasárnap a Rhédey-kertben az immár XV. alkalommal megrendezésre kerülő Nyitott ablak Európára rendezvény Nagyváradon. Míg első nap elsősorban a gyerekeket várták különböző programokkal, augusztus 20-án folklór műsorral és az Operettissimo együttes koncertjével várták a váradiakat. A rendezvény keretében Debrecen tortáját is megkóstolhattuk.

Tovább olvasom »

Nagyváradon is megtartották az Új kenyér Ünnepét

A Magyarok Kenyere jótékonysági programhoz csatlakozó Partiumi gazdák által adományozott búza adta az alapanyagát annak a mintegy 300 kilogrammnyi kenyérnek, amelyet a történelmi egyházak képviselői szenteltek meg a nagyváradi Szent László téren rendezett augusztus 20-i ünnepségen, és amelyből minden résztvevő kaphatott egy szeletet. (Videóval)

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=21]