[bsa_pro_ad_space id=18]

Az Ezüst Négyszög új festményeiből nyílik kiállítás a Körösvidéki Múzeumban

A lengyelországi Przemyśl városa és Kortárs Galériája (BWA Przemysl) több mint két évtizede, 1994-től szervezi, rendezi az Ezüst Négyszög című nemzetközi képzőművészeti triennálét, amelyben már öt ország (Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Románia, Ukrajna) alkotói vehetnek részt. A kiállítás-sorozatban 2003 óta szervező, kiállító partner a Körösvidéki Múzeum. A 2018. évi Ezüst Négyszög képzőművészeti Triennálé anyaga péntektől tekinthető meg a nagyváradi intézményben.

Tovább olvasom »

Őszi vásárok zajlanak a hétvégén Debrecenben és Nagyváradon

A Debreceni Közterület Felügyelet szervezésében kerül sor ezen a hétvégén a Debreceni Őszi Kirakodóvásárra. Az ország legnagyobb ilyen jellegű rendezvényén közel 1200 kereskedő kínálja termékeit, és az időjárástól függően akár több mint kétszázezer látogató fordul meg. Sokan érkeznek ide Romániából is. Nagyváradon az érmelléki és a hegyközi gazdák szervezésében is vásári forgatag zajlik a hétvégén. Szüreti időszak lévén a biharpüspöki Féth-pincészet biztosítja az esemény fő látványosságát: szőlőpréselés, mustkóstolás, forralt bort és óborok várják az érdeklődőket.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=19]

Kalandozás az orosz zene sokoldalú világában – Budapest mellett Debrecenben is

A tavalyi sikert követően másodszor is megrendezésre kerül az Orosz Zenei Fesztivál, a budapesti programokkal párhuzamosan Debrecenben is, október 7-12. között. A rendezvénysorozat egyedülálló módon lehetőséget kínál arra, hogy a közönség az orosz szerzők sokoldalú zenei világában a műfajok között is kedvére kalandozhasson: a balettfilm-vetítéstől a hangversenyig. Az idei év minden koncertje más-más zeneszerzőt állít a középpontba, de Muszorgszkij és Rimszkij-Korszakov kiemelt szerepet kap, mivel előbb 180 éve, utóbbi pedig 175 éve született.

Tovább olvasom »

Közkívánatra októberben hétköznap is nyitva a Debreceni Vidámpark!

Bár októberben hagyományosan csak hétvégén és ünnepnapokon várja a kikapcsolódni vágyókat a Vidámpark, idén az ország egyetlen állandó szórakoztató parkja a látogatói igényeket figyelembe véve hétköznap is megnyitja kapuját az előzetesen bejelentkező, legalább 30 fős létszámú csoportoknak, a kísérőknek ingyenes belépéssel.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=20]

Szüreti nagyvásár lesz a váradi Nagyvásártéren

Az érmelléki és a hegyközi gazdák szervezésében újabb vásári forgatag készül a nagyváradi Nagyvásártéren (December 1 park) október 5-én és 6-án. A kistermelők és a kézművesek, akik hagyományszerűen biztosítják a vásárok felhozatalát, ezúttal az idei bőséges termést dicsérik majd portékáikkal, mintegy hálát adva a Gondviselés újabb adományaiért.

Tovább olvasom »

Avar páncélos lovas kel életre a Déri Múzeum új kiállításán

Kerény – lovával együtt – teljes életnagyságban várja mától a látogatókat. A koponya alapján a legmodernebb módszerrel végzett arcrekonstrukciónak köszönhetően valóban az egykor élt avar harcos arcába pillanthatunk! A tárlaton a Debrecenben még soha be nem mutatott legendás tépei kincs darabjai, valamint korábban feltárt értékes avarkori leletek, egyedi ékszerek is láthatóak. (GALÉRIA)

Tovább olvasom »

FestiFall néven tér vissza idén Nagyvárad hagyományos őszi fesztiválja

Az egykor Nagyváradi Ősz néven elindított, közel harmincéves múltra visszatekintő rendezvénysorozat néhány esztendeje már megújult tartalommal, a város urbánus fesztiváljaként csábítja szórakozásra a városlakókat és turistákat. Az új név, a Nagyvárad FestiFall a szervező Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesület és a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal  szerint nem csak a rendezvény, de a város folyamatos fejlődését, megújulását is jelképezi.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=21]