Egész héten ünneplik az állatokat a Debreceni Állatkertben

1931 óta minden évben október 4-én, az állatok védőszentjeként is tisztelt Assisi Szent Ferenc emléknapján tartjuk az Állatok Világnapját, amely piros betűvel szerepel minden állatbarát naptárában, hiszen célja, hogy felhívja a figyelmet valamennyi vadon és emberi gondozásban élő állat védelmének és jólétének fontosságára. Immár sokéves hagyomány, hogy e jeles nap alkalmából a Debreceni Állatkert egy teljes héten át ? idén szeptember 29. és október 4. között ? tematikus szakvezetésekkel és bemutatókkal igyekszik közelebb hozni a nagyközönséghez az élővilág megannyi csodáját.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=18]

Idén két magyar filmmel gördül be Nagyváradra a TIFF karaván

Idén is remek magyar filmekkel várja a mozirajongókat Nagyváradon a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál. A TIFF magyar nap szekciója keretében ezúttal  Szász Attila első mozifilmjét, az Apró meséket láthatja a nagyváradi közönség. A Félvilág, A berni követ és az Örök tél alkotóinak új történelmi romantikus thrillere sok izgalmat, fordulatot és érzelmet ígér. A TIFF elhozza nekünk Kocsis Ágnes rendezésében, a magyar?román koprodukcióban, belga részvétellel készült Éden címet viselő filmet is, amely arról szól, hogy az emberiségnek már nincs hová menekülnie saját maga elől.

Tovább olvasom »

Magyarul is játszhatjuk a Fedezd fel Bihar megyét! turisztikai társasjátékot

A Bihar Megyei Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség – egyedüliként a romániai megyék közül – a régió turisztikai desztinációinak népszerűsítése céljából alkotta meg azt a társasjátékot, mely román és magyar nyelven, otthon és Magyarországon is hamarosan forgalomba kerül. A játék megalkotóinak egyike a nagyváradi Sütő Fanni.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=19]

Szeptembertől szabad a színház Nagyváradon

Szeptember 20-ától újranyílnak a nagyváradi Szigligeti Színház belső terei. A csaknem hat hónapnyi kényszerszünet után a nagyváradi teátrum fesztivállal ünnepli az újrakezdést: szeptember 20-27. között a HolnapUtán Fesztivál nyolcadik kiadása, illetve miniévad várja a nézőket. Az eseménysorozat nyolc napja alatt tizennégy előadásra kerül sor, köztük három új bemutatóra, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, illetve a Yorick Stúdió vendégprodukcióira.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=20]

Rendezvénysorozattal búcsúztatja a nyarat a Szent László Egyesület

Nyárutó címmel őszi rendezvénysorozatot indít útjára Nagyváradon a Szent László Egyesület ? jelentette be a szervezők keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján Varga-Korpos Dalma, a Szent László Napokat is szervező egyesület elnöke, valamint Zatykó Gyula, Szent László Napok főszervezője. A sajtótájékoztatón meghívottként részt vett Thurzó Zoltán zongoraművész, aki maga is szervezője egy rendkívüli eseménynek a négyállomásos rendezvénysorozat keretében.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=21]