Nagyvárad gazdasági életének eddigi legnagyobb beruházása érkezik Nagyváradra, a finn Nokian Tyres cég mintegy 650 millió eurót (mintegy 266,5 milliárd Ft.) fektet be, egy új autógumi-gyár létesítésébe.
Az orosz piacról kivonult finn Nokian Tyres gumiabroncsgyártó cég igazgatósága több mint 40 európai helyszín elemzése után úgy döntött, hogy Nagyváradon építi fel új romániai autógumi-gyárát. A döntést olyan teljesítménykritériumok alapján hozták, mint a képzett munkaerő rendelkezésre állása, a logisztikai előnyök és az üzleti környezet stabilitása. Az évek óta nem működő városi hőerőmű helyén felépülő, nulla széndioxid-kibocsátású gyár évente 6 millió gumiabroncsot gyárt majd, és hozzávetőleg 500 munkahelyet teremt. A teljes beruházás értéke mintegy 650 millió euróra becsülhető. Az építkezés a tervek szerint 2023 elején kezdődik, az első gumiabroncsok gyártása pedig 2024 második felében várható.
?Ez a beruházás jelentős stratégiai döntés, amely lehetővé teszi jövőbeli növekedésünket. Egy világszínvonalú európai gyártóüzem kulcsfontosságú lépést jelent a további kapacitások megszerzésében és a kiegyensúlyozott gyártási platform létrehozásában, amikor megkezdjük az új Nokian Tyres Oroszország nélküli építését? ? mondta Jukka Moisio, a Nokian Tyres elnök-vezérigazgatója.
Nagyvárad polgármestere, Florin Birta, Facebokk-bejegyzésében üdvözölte a város életének eddigi legnagyobb beruházását. ?Szeretném megköszönni a Nokian Tyres alelnökének, Adrian Kaczmarczyknak és csapatának a Nagyvárad városába fektetett bizalmat. Úgy gondolom, hogy ennek a fontos beruházásnak a helyszíne megerősíti városunk regionális gazdasági szereplőjének pozícióját, és regenerálja a régi épületek lebontása után kihasználatlanul maradt területet. A legújabb gyártási technológiát alkalmazva és az iparág első nulla CO2-kibocsátással rendelkező gyáraként tovább járul a város és a helyi gazdaság fenntartható fejlődéséhez. Ez a legfontosabb projekt a helyi gazdaság fejlesztése szempontjából, de természetesen továbbra is következetesek és ugyanolyan professzionálisak leszünk a többi nagyváradi beruházásnál is? ? írta a polgármester, majd bejegyzésében megköszönte a román kormány támogatását, a Nagyváradi Önkormányzat csapatának, és a Nagyváradi Helyi Fejlesztési Ügynökségnek a beruházás sikeres előkészítését.
Kicsit beárnyékolja a nagyváradiak örömét, hogy a Ziarul Financiar (Financial Times román változata) cikke szerint a romániai beruházás nyilvánosságra kerülése után 12%-kal csökkent a Nokian Tyres részvényeinek értéke, ami tovább nehezíti a finn cég helyzetét, hiszen az évi 17 millió gumiabroncsot gyártó oroszországi üzemének bezárása után 70 százalékot veszített értékéből a finn tőzsdén.