Magyar karácsonyfát állítottak Nagyváradon

Spread the love

Hagyományteremtő szándékkal, magyar szervezetek és intézmények közös karácsonyfát állítottak Nagyváradon, az Ady Endre Gimnázium, a Szigligeti Színház és a Holnaposok szoborcsoport alkotta ?háromszögben?. A karácsonyfa ünnepélyes feldíszítésére, és átadására a magyar közösség számára, december 17-én került sor.

[bsa_pro_ad_space id=5]

?Idén első alkalommal szervezzük meg a MI karácsonyunk elnevezésű rendezvényt, az Ovisuli Egyesület, a Bihar megyei RMDSZ Nőszervezet, a Rákóczi Szövetség és az RMDSZ szervezésében. Minden kezdet nehéz, mi is most tapasztaljuk majd meg, hogy az ötletek közül mi az, ami jól működik, és mi az, ami kevésbé, de a visszajelzések alapján azt biztosan látjuk, hogy a kezdeményezés sikert aratott a nagyváradiak körében. Célunk, hogy hét estén át, karácsonyig, a magyar kulturális és oktatási intézményeink jelenléte, hangja töltse be ezt a váradi magyarság számára oly fontos teret.  Ez a mi háromszögünk: itt van az iskolánk, a színházunk és a Holnaposok szoborcsoportunk. Ha már a teret rendbe tették, mi szeretnénk belakni, hiszen ez a tér a miénk! ? mondta a denagy.hu-nak Pető Dalma, az Ovisuli Egyesület elnöke.

[Best_Wordpress_Gallery id=”785″ gal_title=”Mi karacsonyunk”]

“Mivel a jelenlegi helyzetben nagyon kevés esélyünk van arra, hogy szülők, gyerekek és tanárok együtt tudjanak ünnepelni, valami olyat kellett kitalálni, ami mindenkié. Egy helyet, ahol mindenki ott lehet. Arra gondoltuk, hogy talán egy kültéren felállított fenyőfa ? amely mellett bárki megállhat, amelynek ágaira bárki felteheti a saját díszét, és amely akár óvodásaink karácsonyi, ajándékozási ünnepségének helyszínéül is szolgálhat ?, hasznos, és lehetőséget teremt a közösségnek az együttlétre. Megpróbáltunk programokat is szervezni, iskoláink itt lesznek minden nap, délután hat órakor egy tízperces műsorral, így magyar karácsonyi énekeink is felcsendülnek majd itt” ? mondta Kéry Hajnal, a Bihar megyei Rákóczi Szövetség elnöke. 

A MI Karácsonyunk programjai:

  • december 18., 18 óra: Nagyvárad Táncegyüttes: Karácsonyi kánták; 20: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kórusa
  • december 19., 18 óra: Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium kórusa
  • december 20., 18 óra: a Nagyváradi Művészeti Líceum kórusa
  • december 21., 18 óra: az Ady Endre Elméleti Líceum kórusa
  • december 22., 18 óra: a Mihai Eminescu Főgimnázium kórusa; 20: a 11-es Általános Iskola Napsugár osztálya részleteket ad elő Király Péter Karácsonyi oratóriumából
  • december 23., 18 óra: A szervezők közös ünnepi tánca a Stephany Táncklubbal közösen; 20: a TARFAN fúvószenekar egy pár tagjának ünnepi előadásával, közös énekléssel zárjuk a hetet Deé Róbert vezetésével.

 

Varga Erzsébet Mandy

[bsa_pro_ad_space id=12]