Elmarad a Csíksomlyói Passió bemutatója Debrecenben

A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes nagyszabású előadását augusztus 23-án, vasárnap este 8 órától Debrecen szakrális központjában, a Kossuth téren rendezték volna meg. A szervezők közös döntése alapján – a járványhelyzet szabályainak felelősségteljes figyelembevételével és az előreláthatóan több ezres közönség egészségének megóvását is szem előtt tartva – az előadást nem tartják meg. A produkciót várhatóan 2021. Pünkösdjén mutatják be Debrecenben.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=18]

Kéthetes programsorozattal búcsúzik a Csokonai Színház a felújítás előtt álló történelmi épülettől

?Lehunyja sok szemét a ház? címmel több mint kéthetes programsorozattal búcsúzik a Csokonai Színház társulata és közönsége a felújítás előtt álló történelmi épülettől. Kulisszajárásokkal, színházi kvízözönnel, zenés erkélykoncertekkel, nyílt próbákkal, fáklyás felvonulással várják közönségüket, sőt élőlánc költözteti majd át egy-egy előadás ikonikus kellékét és jelmezét a Csokonai Színházból a Víg Kamaraszínházba.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=19]

Új vezetője lesz Nagyváradnak és Bihar megyének a helyhatósági választások után

Óriási meglepetést okozott Ilie Bolojan nagyváradi polgármester péntek esti bejelentése, miszerint három sikeres mandátum után, nem indul a negyedikért a szeptemberi helyhatósági választásokon, hanem Bihar megye tanácselnöki címéért száll versenybe. A Nemzeti Liberális Párt nagyváradi polgármesterjelöltje, a jelenlegi alpolgármester, Florian Birta lesz.

Tovább olvasom »

Bejrúti robbanás – A debreceni különleges orvos- és mentőcsoport is segít

A mentési munkálatok segítésére pénteken elindult Bejrútba a Debreceni Egyetem (DE) különleges orvos- és mentőcsoportja (DEKOM). A külügyminisztériummal egyeztetve a Késmárky András vezette alakulat kötszereket, gyógyszereket, lélegeztetőgépet, orvosdiagnosztikai berendezéseket és egyéb gyógyászati segédeszközöket is vitt magával a keddi, nagy erejű robbanással érintett területre. 

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=20]

Légpalánk-rendszert telepítettek az ötvenéves debreceni salakmotor-stadionban

Az ebben az esztendőben 50 éves Gázvezeték utcai salakmotor-stadion idei fejlesztéseiről, a jelentős önkormányzati támogatással megvalósult új légpalánk-rendszerről, a pálya jelenéről, jövőjéről, a további célokról és a tervezett versenyekről sajtótájékoztató keretében számolt be 2020. augusztus 5-én Barcsa Lajos alpolgármester, Baráth Norbert, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője és Tihanyi Sándor, ex-motorversenyző, pályafelelős szakember. A pálya új légpalánk-rendszerét jelképesen Barcsa Lajos alpolgármester üzemelte be. A pályán néhány bemutatókört Kovács Roland motorversenyző tett meg.

Tovább olvasom »

Átadták a nagyváradi repülőtér új terminálját

Kedden átadták a nagyváradi nemzetközi repülőtér új terminálját. A mintegy 26 millió lejes (1,87 milliárd forint) beruházással megépített közel háromezer négyzetméteres terminál három sávon óránként hatszáz utas kiszolgálására lesz képes, és mostantól a belföldi indulásokat és érkezéseket, valamint a külföldi érkezéseket szolgálja ki. A régi terminál ezentúl már csak a külföldi indulásokat bonyolítja le. A létesítmény átadása csaknem két évet késett.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=21]