Elmarad az augusztus 20-i nyilvános Szent László téri ünnepség Nagyváradon

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete, az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete, a Szent László Egyesület és a Magyar Polgári Egyesület a járványügyi helyzetre való tekintettel olyan felelősségteljes döntést hozott, hogy nem tartják meg nyilvános keretek között az immár hagyományossá vált augusztus 20-i Szent László téri újkenyér-megszentelést, -megáldást, mivel Bihar megyében a hivatalos statisztikák szerint jelentősen megnőtt a koronavírus-fertőzöttek száma, ezzel együtt a fertőzés veszélye is.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=18]

Megnyílt a 29. Farmer Expo

Szigorú járványvédelmi szabályok betartása mellett, idén is megrendezésre kerül a Farmer Expo. Magyarország egyik vezető mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása idén is fórumot biztosít a közvetlenül mezőgazdasági termeléssel foglalkozó, illetve az ehhez a szférához kapcsolódó, azzal partneri viszonyban álló hazai cégeknek, vállalkozásoknak és szervezeteknek a termékeik, szolgáltatásaik bemutatására. A kiállítás keretein belül tartják a Magyarok Kenyere Program Megyei Kenyér Ünnepét, illetve számos szakmai rendezvényt is.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=19]

A 45. salakmotoros Debrecen Nagydíjat rendezik meg augusztus 20-án

Végre újra verseny szemtanúi lehetnek mindazok, akik augusztus 20-án kilátogatnak az idén 50 éves Gázvezeték utcai salakmotor-stadionba: Magyarország legnagyobb hagyománnyal bíró és legtöbb nézőt vonzó salakmotor-versenye a Debrecen Nagydíj, amelyet immáron 45. alkalommal rendeznek meg a cívisvárosban. A meghívott 16 versenyző 20 futamban méri majd össze tudását, majd az alapverseny után egy látványos és izgalmas, 5 fős fináléban dől el, ki lesz Debrecen bajnoka 2020-ban. 

Tovább olvasom »

Megújult a debreceni Dósa nádor tér és a Csapó utca

A Debrecen 2030 program részeként új sétálóövezetet avattak a belvárosban augusztus 15-én. A hét hónap alatt elkészült fejlesztés keretén belül 11 ezer négyzetméter újult meg a Dósa nádor téren és a Csapó utca egy szakaszán: többek között a téren a város jelenleg legmodernebb ? különleges, burkolatba süllyesztett ? vízjátékát építették meg, a Csapó utcán pedig két sorban összesen 128, modern virágárusító padot építettek. 

Tovább olvasom »

Harmincadik születésnapját ünnepelte az Euro Foto Art Galéria

Ünnepélyes keretek között, de a járványhelyzet miatt viszonylag szűk körben ünnepelte megnyitásának harmincadik évfordulóját Románia leghosszabb időn át működő állandó fotóművészeti kiállítótere, a nagyváradi Euro Foto Art Galéria. Az, 1990-ben Tóth István AFIAP fotóművész által alapított galéria, melyben eddig nem kevesebb, mint 570 nemzetközi fotókiállítást szerveztek, 2019-ben a világ 17. FIAP Kiállító Központja lett.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=20]

Elindult a magyar Zöld Busz Program – Debrecenbe első körben 12 elektromos jármű érkezik

A következő tíz év alatt a városi buszállomány fele cserélhető le kormányzati és európai uniós források felhasználásával minimális karbonkibocsátású elektromos autóbuszokra ? közölte Zalaegerszegen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a megyei jogú városok számára meghirdetett Zöld Busz Program elindítása kapcsán, augusztus 14-én. Debrecen képviseletében Papp László polgármester és Balázs Ákos alpolgármester vett részt az eseményen.

Tovább olvasom »

Bemutatták az idei Debreceni virágkarnevál virágkocsijait

Bár a járványhelyzet miatt elmarad a virágkocsik és a művészeti csoportok hagyományos felvonulása augusztus 20-án Debrecenben, az 51. virágkarnevált megtartják: tíz színpompás virágkompozíciót tekinthetnek meg majd az érdeklődők a főtéren, a táncosok pedig a város különböző pontjain mutatkoznak be – jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a készülő virágkocsikat is.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=21]