[bsa_pro_ad_space id=18]

Tematikus sétákkal és tárlatvezetésekkel készül Debrecen az emlékhelyek napjára

A Nemzeti Örökség Intézete az Emlékhelyek Napja országos programsorozattal minden évben a  magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre kívánja felhívni a figyelmet. A hagyományosan májusi Emlékhelyek Napja idén a járványhelyzet miatt augusztus 29-re, szombatra halasztották. A programban Debrecen is érintett, hiszen a Református Nagytemplom és Kollégium 2013-ban együttesen kapta meg a Nemzeti Emlékhely címet. Az idei programsorozathoz új helyszínként a Szabó Magda Emlékház is csatlakozott.

Tovább olvasom »

Évadnyitó a Csokonai színházban

Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Csokonai Színház. Az eseményen részt vett Papp László polgármester is, aki elmondta, hogy jelenleg Debrecenben zajlik az ország legnagyobb színházfejlesztési projektje, amely a város hosszútávú stratégiai érdekeit szolgálja. Kiemelte azt is, hogy a Csokonai Színház rekonstrukciója és a Latinovits Színház belső tereinek párhuzamosan zajló megújulása révén két és fél év múlva Debrecen lesz az a vidéki város, ahol komplex, szerteágazó lehetőségeket megjelenítő színházi élet kialakulására nyílik lehetőség. A Latinovits Színház esetében két év a kivitelezési határidő, így, ha a Csokonai Színház addig nem készül el, a Latinovits fogadja majd rendezett körülmények között a társulatot. A polgármester a város támogatásáról biztosította a színház dolgozóit.

Tovább olvasom »

Megnyílt a Körösvidéki Múzeum lapidáriuma

Szeptember végéig a nagyváradi Körösvidéki Múzeum több, állandó kiállítása is megnyílik. A 2019-es új székhelyre költözése után, A hazatérés lépései elnevezésű projekt keretében, elsőként a lapidárium (kőtár) látogatható. A tárlaton a kiállított tárgyak mellett maketteket (például a várbéli egykori gótikus székesegyházét) is láthatunk, a tájékoztató feliratok magyarul is olvashatóak. Fotó: Bihoreanul

[bsa_pro_ad_space id=19]

Debrecen is megjelenik Szegedi Éva fotókiállításának képei között, Nagyváradon

Az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület tagjának, Szegedi Évának alkotásaiból nyílt kiállítás a nagyváradi vár Vilidár István Galériájában. Nyitott vagyok az izgalmas, kreatív művészeti kihívásokra, és nem riadok vissza a legújabb képfeldolgozási technikák használatától sem. Szeretek kísérletezni a különböző tematikákkal, mostanában egész történeteket próbálok elmesélni egy-egy fotósorozatban? ? mondta el a fotóművész, akinek képeivel időről időre hírportálunkon is találkozhatnak olvasóink. Szegedi Éva tárlata szeptember 10-ig tekinthető meg.

[bsa_pro_ad_space id=20]

Új, izgalmas látványosságokkal és régi kedvencekkel vár mindenkit az Állatkertek Éjszakája

Minden évben eljön az éjszaka, amikor az állatoké a főszerep. Augusztus 28-án, pénteken 19:00 és 23:00 között az immár kilencedik alkalommal megrendezett Állatkertek Éjszakáján az ország első vidéki állatkertje és egyetlen, idén 60 éves vidámparkja egyedülálló programkavalkáddal várja a nagyközönséget, akiket az idei főtematika jegyében Afrika sokszínű élővilágába és kultúrájába kalauzol el a kontinens fajaiban kiemelkedően gazdag intézmény.

Tovább olvasom »
[bsa_pro_ad_space id=21]